Szombaton, vasárnap még a korházban azon aggadalmaskodtunk, hogy mikor kerül ki a szonda szegény Petikéből.
Szerencsére a kiságy és a babakocsi is megérkezett a szombati napon így már tényleg fogadó képes lett a lakás. Mindamellett gőzerővel dolgoztunk azon, hogy a kicsi ruhácskái is ki legyenek mosva, vasalva mire elérkezik a haza jövetel időpontja.
Vasárnap már engedék Zsuzsinak hogy etesse Petikét, hiszen már nincs az inkubátorban.
Hétfőn volt az a nap amikor a korház már harmadik alkalommal szembesített a tényekkel bennünket. Megint nem előre szólnak csak akkor amikor Ők eldöntenek valami. Így közölték velünk, hogy Péterünk kedden már kiadják a korházból. Volt is nagy öröm és riadalom, hiszen bár sok minden megérkezett, de még ez nem állt össze teljesen. Nem volt mit tenni megint futottunk az események után apás szabadságok most azonnak megigényelni.
Kedden már az apás szabadság alatt, intéztem az elmaradt és még bevásárlandó, illetve mosandó, vasalandó tételeket. Estére elköszöntünk a PIC-től és a korháztól és már az estét itthon töltöttük, bár nem alvással. Az első este mindeniken az ismerkedésről szólt, ismerkedtünk hogyan alakítsuk ki az etetést, tisztálkodást, fürdést. Szépen bemutatkozott a házban a többi lakónak, ohgy új vendég érkezett.
Szerdán, már meg is jelent a kirendelt doktornő, és szemrevételezte Péter, majd megnézte a záró jelentést, és kiírt recepteket. A receptekért bementem a rendelőben, ha már ott voltam akkor mérleget is vételeztem, amivel tudjuk mérni a kisfiúnk tömegét.
Csütörtök volt talán a legnehezebb napunk, mondhatni a mélypontunk eddig, hiszen a szerdai nap nem 24 órás volt hanem szinte 48 órás lett. Sok sírás között kitalálni mi is igazán a baja. Csütörtök délután családilag próbáltunk ráhangoldóni egymásra a közös alvással, kimozgattuk magunkat és kipróbáltuk a babakocsit is.
Péntekre valóan újabb ismerkedés történt meg, milyen amikor az időjárási frontok összecsapnak. Most már tudjuk a Petikénket eléggé érzékenyen érinti a szél és a frontok alakulása.
A héten a napok átcsúsztak a másikba, szinte vég nélküli fejreállt napok voltak, így mindíg csak futunk a 3 órás etetések után.
A hét végére kezdtük kiismerni, hogy mikor, mennyit szeretne enni a cukorborsónk.