Szép estét mindenkinek.
Ohh milyen napunk volt ma is. Minő kacagás és mozgás volt ma.
Reggel korán ébresztettem a szülőket, éhes hassal nem lehet jót aludni. Jól tele is tömtem magamat, majd visszakucorogtam az én kis fészkembe. Jó nagyot aludtam. Felébredve a mókázással jól elvoltunk.
Délben egy szemmel láthatólag is szép kis mennyiséget sikerült magamhoz venni. Elméletileg fejlődő szervezetem vagy mi. Ebédkot a nagynénivel nyomultam, kicsit vállalhatatlanra ettem magamat.
Délután igazából nem sok kedvem volt már aludni így a talajtorna gyakorlatokat végeztem. majd elmentünk jó nagy sétára. Apával is útközben találkoztunk. Valami villogó járgánynal érkezett. Nem tudtam hova tenni. Hazahoztuk azt is. Hazafele a nagynénivel végig kurjongtam az utat.
Itthon még tornáztam egy kicsit. Egyre jobban érdekel a magasban lévő tárgyak, Így már csak felfele akarok menni. Meg is tettem az elrugaszkodást.

És a próbát siker koronázta, kipróbáltam a másik oldalon is. Úgy felrugaszkodtam, hogy csak na. Nem kellett nekem semmilyen segítség. Na jó megtartani még meg kell, de vissza tudok ülni magamtól.
Anyáék ágyán sem okozott problémát a feltérdelés. Ezt szerencsére a nagypapi is látta, igaz állítólag távolról, de mondott pár lelkesítő szót. Nem egészen értettem majd lefordítják nekem.
Vacsoránál, krémtúróztam, illetve a brokkoi pürét ettem kolbásszal. Na kérem ez már tápláló kaja. Ilyen kell nekem így már tudok tornázni.
Az esti fürdésnél megint jó sok vizet kaptam, ez segítette nekem abba, hogy itt is kipróbáljam magam és térdelő állásba próbálkozzak.
Ej a vacsoránál teát kaptam, végre valami újdonság, szinte az egészet be is cuppantottam. Teljesen el is fáradtam a mai naptól megyek aludni. Szép álmokat mindenkinek.
