Szép estét mindenkinek.

Ej de korán sikerült ma kellni. Cserébe mennyi minden történt ma.

Hiszen valami olyat hallottam reggel, hogy én vagyok ma a kiszemelt teszt alany arra, hogy legyen nekem is saját székem. Amúgy nem lenne rossz…

Szóval regel korán amikor még a kakas sem kukorékolt akkor én már a medvékkel csatároztam. Aztán felhörpintettem a reggelimet és utána már nyugodt is voltam. Sőt akkor lettem csak igazá nyugodt mikor Anya és Apa ágyában szunyókálhattam egy kicsit.

Valami olyasmit mondta, hogy indulni kell mert sok baba kilóméter van elöttünk. Jó jeleztem az öltöztető személyzetnek, hogy lehet engem felkészíteni az útra.

Először csak itt a nagy házak között ralliztunk, és odaértünk a bolthoz, ahol megnéztünk pár széket nekem. Nem mondom hogy rossz volt, de eltettem magamnak megjegyzésre.

A nagy út elött még megitattuk a nagy verdát, meg némi cuccot bevásároltunk a nagybácsinak. Aztán gurultunk is tovább, sajnos az utat nem követtem mert út közben a nap a finom ringatás és a kaja kiütött engem.

Amikor felébredtem már a magaslati levőn voltam és gurultunk megint széket nézni nekem. Az eladó néni nem volt szimpatikus és a boltban sem olyan volt a kínálat így mentünk tovább.

Mivel már a szülők valami farkasról és éhésgől beszéltek, így megálltunk enni és bevásárolni nekem előkét. Nem mondom egész finomat tudnak enni a szülők míg nekem csak a püré jut. Valami olyat mondtak rá teljesen büszkék mert egy fél golyót szinte megettem. Nah persze, mert ez húsból van.

Amúgy meg amíg a nagy kék falakon belül amíg ott voltunk megharcoltam több álattal is.

Amúgy meg megtaláltam a nekem hozzám illő fotelt. A szülők ki is voltak bukva, hogy olcsóbat nem találtam.

Csapatott a mi kis csapatunk egy új helyre ahol állítólag figyelnek az ilyen fiatalokra mint Én.

Na itt is előadtam magamat. Mert hiába mondom de fáj az ínyem. Amikor nem fáj akkor egészen jól elvagyok.

Szóval itt is próbáltuk pár széket. Még megálmodom melyik lesz a nyerő. Amúgy megmondom amelyik finomabb.

Hazafele beugrottunk a nagybácsihoz, adtunk csomagot. Annyira most nem tudtam foglalkozni vele, mert fájt a fogínyem és éppen felriadtam miatta.

Estére többször is elaldutam, de mindíg csak a fogam miatt, mert fájt nagyon.

Teljesen kifáradtam ebbe a mai napi szék keresésbe megálmodm milyet szeretnék, és megsúgom a szülőknek. Szép álmokat mindenkinek.