Délelött még jól éreztük magunkat, de délutánra már eltörött az a képzeletbeli mécsesünk is.
Délután a nővér megengedte Anyának, hogy csitítgasson, és képzeljétek jól lettem. Hála a gondoskodó kezének elrázta a popimat és kijöttek azok a csúnya szelek, utána már tudtam aludni.
Na de késő délutánra annyi fújt kívülről a szél, hogy csak visszanőtt a pocim. Sajnos tényleg olyan mintha egy fél focilabdát ettem volna meg, fáj is hiába jelzem én, valami csak nem jó.
Szülői kupaktanács volt, mert már megint gyanúsítgatnak bennünket, nem tartjuk be a szabályokat. Mondtuk, hogy Anyuka csak azt eszi amit a korház ad.
A tegnapi kimaradt képeket most a cukisági faktorral pótlom.
